függőségek leküzdése szakember segítségével nem lehetetlen, sőt, sokkal könnyebb, mintha egyedül vágnál bele!

Ezerféle függőség létezik; a leggyakrabban előforduló típusai az alkohol- és drogfüggőség, melyek bizonyos szempontból a leginkább veszélyesek is. Míg az alkohol esetében nehéz felismerni, hogy mikor lépi át az ember azt a bizonyos határt, ami már függőséghez vezet, addig a drog veszélye elsősorban a rövidtávú, súlyos következményekben rejlik. A függőségek leküzdésének fontosságáról számtalan helyen olvashattál, illetve hallhattál már, és ha Te is küzdesz ennek valamelyik formájával, valószínűleg eszedbe juthatott már, hogy megszabadulsz tőle – ha pedig megpróbáltad, akkor tapasztalhattad, hogy mennyire nehéz. Sokaknak persze sikerül, ám szintén rengetegen vannak, akiknek egyedül nem megy. A függőség leküzdése szakemberrel azonban sikeres lehet, bár az akaraterődre így is szükség lesz hozzá.

Bármilyen függőséggel is küzdesz, könnyebben tudsz belőle kilábalni, ha vannak olyan emberek, akik támogatást nyújtanak – nem csak lelki, de szakmai oldalon is. A különböző terápiák és kezelések között rátalálhatsz arra, ami a számodra elhozza a várt fordulatot, és aminek segítségével ráléphetsz a gyógyulás útjára. Ha a függőséged leküzdését szakember segítségével valósítod meg, érdemes két módszert, a Neurofeedbacket és a mentálhigiénés beszélgetéseket egyszerre bevetni, mivel e két tréning kiegészíti egymást.

A Neurofeedback az agyhullámok működésének megismerésén alapul, és alkalmas már önmagában is, hogy segítsen a függőségek leküzdésében, ám a mentálhigiénés beszélgetések ezt a hatást képesek felerősíteni, illetve képesek “megacélozni az akaraterődet”. A függőség leküzdése szakember segítségével tehát hatékonyabb lehet, mintha magadban, mindenféle támogatás nélkül szállnál szembe velük; csupán az első lépést kell megtenned!

Amennyiben bővebb információra lenne szükséged, illetve, ha szeretnéd a függőségedet leküzdeni szakember segítségével, vedd fel velem a kapcsolatot megadott elérhetőségeim egyikén, és egyeztessünk időpontot egy személyes találkozóra!