Stresszoldó tréninggel Neked is sikerülhet legyűrni a mindennapok feszültségét, és visszakaphatod a nyugalmat, a kiegyensúlyozottságot és „az életedet”!

A stressz mindig is része volt az életünknek; már az őskorban is szenvedhettek tőle távoli őseink, azonban a jelentőségét csak néhány évtizede ismerték fel. A stresszhatás kortizoltermelést indít be a mellékvesékben, ami gyakorlatilag felkészíti a testet a küzdelemre, avagy a menekülésre, tehát van, amikor hasznos. Ám, ha folyamatosan termelődik – ami napjainkban már-már általánosnak mondható -, az komoly negatív hatást gyakorol nem csak a mentális, de a fizikai egészségre is.

Ez ellen pedig mindenképpen fontos lenne tenni valamit, és persze sokan és sokféleképpen próbálkoznak is vele, ám sajnos gyakori, hogy a biztosnak mondott módszerek sem érik el a kívánt hatást, sőt, akár még csak a közelébe sem érnek. A stresszoldó tréning nem ígér csodákat, ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a legtöbb esetben képes hatékony segítséget nyújtani a stressz leküzdésében.

Fontos azonban tudni, hogy a stresszoldó tréning csak szakember segítségével hatásos, azaz érdemes elfelejteni az önsegítő könyveket, és a hosszadalmas próbálkozás helyett azonnal a lehető legjobb módszert választani. A NEUROFEEDBACK épp ilyen: egy hatékony stresszoldó tréning, amely szakember közreműködésével valóban képes csökkenteni a stressz okozta tüneteket, mi több, akár meg is szüntetheti azokat.

A stresszoldó tréning elindít egyfajta változást, aminek köszönhetően elindulhatsz egy kiegyensúlyozottabb élet irányába, ám ez nem jelent azonnali eredményt: türelemre és kitartásra van szükség hozzá, hiszen neked kell megőrizned a testi-lelki egyensúlyodat – a NEUROFEEDBACK tréning ezt csak elindítja. Próbáld ki, használd a mindennapjaidban, és biztos lehetsz benne, hogy a befektetett idő és energia meg fog térülni!

Ha szeretnél megszabadulni a mindennapos stressztől, használd ki a stresszoldó tréning előnyeit! Amennyiben időpontot szeretnél foglalni, fordulj hozzám bizalommal megadott elérhetőségeim egyikén!